Bűnösök közt cinkos, aki néma

Az életnek igenis vannak nagy kérdései. Amellett, hogy „spiri” vagyok, szeretem Bödöcsöt, mellesleg nem gondolom, hogy ez a kettő nem fér meg egymás mellett. S Ő igenis megfogalmazott a nagy kérdésekből párat, ha megengedik, a kedvencem idézem, mert ez már lehet, hogy sokak fejében megfordult, csak tán nem tudták így megfogalmazni.

Szóval: „A tejesdobozra mért nem oda írják, hogy meddig jó, ahova odaírják, hogy hova írják, hogy meddig jó?!”

Én azt hiszem, ezen is érdemes elgondolkodni, de szerencsére sokakat érdekel a világnak egy más aspektusa is, mégpedig önmaguk. Ahogy tapasztalom, az emberek igenis ki vannak éhezve arra, hogy hallják, belső válságuk nem egyedi szocprobléma, más is küzd másokkal és a világgal, és egyre többen látják, érzik, hogy igazából nem is másokkal, hanem önmagukkal. Idáig eljutni is nagy eredmény, de innen még mindig tovább kell menni, mert oké, hogy rájövünk, valami nincs rendben, de ezzel a tudattal kezdeni is kell valamit, és itt nagyon nem mindegy, hogy milyen elméletekhez, emberekhez csatlakozunk.

Mikor érezzük magunkban a káoszt, és csupán kérdéseink vannak, válaszok nélkül….akkor nagyon nem mindegy, hogy a bennünk lévő űrt milyen tartalommal töltjük meg…Kiket választunk mentorunknak, követendő példának.

Sokan, sőt nagyon sokan lesznek pár nap alatt „tanácsadók”, pár napos tanfolyam után „léleklátók”, és vannak azok, akik valóban évek óta foglalkoznak belső életükkel különböző módokon, és valóban élik is, amiről beszélnek, ám nyilván még ők sem tökéletesek, megvilágosodottak és hibátlanok. Rengetegen „osztanak észt a neten” :-), szóval választék az van dögivel….

Leszögeztem az elején, én egyik táborba sem tartozom, ezek csupán impressziók, saját tapasztalat, nem feltétlenül követendő példa…

Szóval, mikor az ember lenn van, olyan üresnek hangzó – persze tartalmas – frázisokat hallunk, mellyel nem vagyunk előbbre….”hallgass a szívedre, kövesd a megérzéseid, engedd el, bocsáss meg stb”…Igen, ezekben külön-külön és együtt is mind hiszek, de van, hogy ezek csak szavak…Idegesítő, dacot és ellenkezést kiváltó mondatok, melyek elől elmenekülünk, bezárkózunk, mert nem és nem értjük, mit akarnak ezzel mondani?! Hát ez az a nagy titok, amit én is tudok!…. de hogyan?!….és igen…ezek a szavak, nem mentenek meg a szenvedéstől, a mélység megélésétől, az (ez is az egyik kedvencem volt) önmunkától. Várjuk, hogy valaki majd előáll a megoldással, mert reméljük, hogy akkor nem kell megtapasztalnunk, nem kell szembesülnünk bonyolultabb kérdésekkel, mint hogy meddig jó a tartós tej, mert nincs rá időnk, és egyébként is ciki….Ráadásul, mivel folyamat, melynek eredménye nem feltétlenül látványos elsőre, könnyen visszazuhanunk, ha nincsenek támpontjaink, és körülöttünk emberek, akik kitartóan újra és újra elmondják nekünk azokat az „idegesítő, üres, mindennapi frázisokat”, melyek egyszer csak megtelnek tartalommal…történik valami, és hirtelen a szívünkben érezzük mindazt, amit annyit hallottunk, ami elől menekültünk, s ami ebben a pillanatban a mi valóságunk is lesz.

Ráébredünk, mit jelent a türelem, kiderül, hogy ha elkezdtük, ebben soha nincs megállás, nincs végpontja, de ha „jól csináljuk” életstílus, amit igenis össze lehet egyeztetni a mindennapokkal, hiszen nem a külsősége a fontos…ugyanakkor megúszni nem lehet…a mélypontokat, a hullámokat, talán csak egyre kisebbek lesznek, talán csak egyre könnyebben viseljük, talán csak egyre több ember lesz körülöttünk, aki ilyenkor újra meg újra elismétli, amit mi is tudunk, de időnként jó, ha van, ki figyelmeztet rá….

Mert van, mikor pont azt kell hallanunk, amit legkevésbé akarunk, mikor nem arra van szükség, hogy valaki ápolgassa a lelkünket, hanem hogy bátran elénk merjen állni a „valósággal”. Erre azonban csak az képes, akinek igazán fontosak vagyunk, aki igazán tiszta és egyenes, aki tudja, hogy „bűnösök közt cinkos, aki néma”….