Engem vonz az okkultizmus…Fiatalabb koromban mindig figyeltem a levegőt és az volt a fixa ideám, hogy ha egy függöny fellebbenne, akkor belátnánk az igazi valóságba…s néha tán sikerült is…ám eme tapasztalásaimat igyekeztem nem közhírré tenni, így is elég bolondnak tűntem környezetemben…Mára már tudom, van, akinek megadatik, hogy képességeit ezen a földön is megélve kommunikáljon olyan energiákkal, melyek nem mindenki számára „bevehetőek”…Arra tanítom a lányom, hogy bizony beszélgessen az angyalokkal, mert hallják Őt…Vannak azonban szabad szemmel jól látható jelenségek, melyekről sok esetben nem veszünk tudomást, mert annyira természetesnek és hétköznapinak érzékeljük…holott egy teljesen átlagos ember is lehet álruhás angyal életünkben…és csoda, ami mellett elmegyünk, mert úgy várjuk, mint a zsidók a messiást…
Van, hogy sóvárgunk valami után évekig, és nem értjük, miért nem kapjuk meg…s önsajnálatba merülve hangoztatjuk, hogy nincs Isten…pedig a lelkünk legmélyén mi vagyunk azok, akik nem tudjuk beengedni a ránk váró „jókat”…s egyszer csak jön valaki, aki mindezt megérteti velünk…már ha nem bújunk el azelől, hogy felelősséggel magunkba nézzünk…Jön valaki, aki pont azt mondja, amire vártunk évek óta, s mi elhessegetjük…mondván „ááá, én azt nem tudom, nekem az nem jár, úgysem sikerülne” és így tovább…jön egy álruhás angyal, aki kezünkbe adja a kulcsot, de az ajtót csak mi tudjuk kinyitni, s rajtunk múlik, megtesszük-e?! S ha nem…hát ezért bizony nem lehet mást okolni…Annyira várunk egy elképzelt Istenáldásra, hogy észre sem vesszük, már itt van…csak épp nem abban a formában, ahogy mi gondoltuk, s fejünket a földre szegezve, nagy duzzogva elmegyünk mellette…
Telve vagyunk életünk fájdalmaival…nézz csak körbe, ha nyáron forróság van, azért van panasz…most, hogy olyan ez a nyár, mint az április, hűvös és változékony, ezzel is elégedetlen mindenki…ha beszélgetsz valakivel, elmeséli a rémhíreket, amiket másokról hallott, a média ontja a negatív híreket, s az olimpikonjaink ha nem hozzák a tőlük elvárt teljesítményt, már le is vannak írva…Egyszerűen ilyen a nézőpontja az embereknek…állj csak meg és figyelj egy pillanatra magad köré…a munkahelyeden, ahol mindenki panaszkodik, hogy hogy utálja és milyen rossz és milyen kevés a pénz…hogy hosszú és fárasztó és drága a bejárás, hogy zajos a belváros…Mikor hazamész fáradtan, azt látod, hogy „fut a lakás”, hogy mi nincs még, hogy mennyi mindent kéne tenni…Nézőpont…mostani divatos kifejezéssel élve a fókusz…Ez lett elállítva az emberben…mindig többet és mindig mást akar…erre lettünk beállítva! Ezért kell a folyamatos fejlődés, ezért nem lehet csendben megállni és pihenni – s ha megteszed, ezért néznek lustának – mert a cselekvés lett a mai ember egyetlen erénye, s a tettek és eredmények a mérce, melytől vagy valaki…és ettől nekem a filmcím jut eszembe, miszerint „Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!”…Persze ez legalább annyira könnyű, mint egy zsúfolt New Yorki utcán szembemenni a tömeggel – bár ilyet csak filmen láttam, de remekül el tudom képzelni -, mindenki taszigál, értetlenül néznek rád, hogy mért arra mész, ahol nincs „semmi”?!…tömegvonzás….sok lúd disznót győz, meg ilyenek…De a többségnek sincs mindig igaza…és nem vagyok csordaszellem…sőt…Mikor elolvastam az Öt világvallás című könyvet, konstatáltam, mindegyikben van olyan, ami tetszik, de egyik táborba sem tudnék beszállni birka mód elfogadva minden elméletet, melyet leírtak…de vajon baj ez?!…Hogy nem fogadom el gondolkodás nélkül más véleményét? Mert gondolkodó lényként képes vagyok tudomásul venni, hogy más az más, én meg én vagyok?! De hisz a régi mondás is mondja: ahány ház, annyi szokás?!…Uniformizálódunk, s ettől vagyunk különlegesek, mert olyanok vagyunk, mint száz másik?! …A kérdés nyitott, a válasz Benned….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: