Én vagyok…Én…én olyan vagyok…Ha bemutatkoznék valakinek őszintén, így kezdeném: XY vagyok, X idős, elvált, egy gyönyörű kislány édesanyja – hálás ezért a Mindenségnek – egy csodásan bonyolult kapcsolat túl és megélője, immáron több, mint másfél éve…
Lusta vagyok, olykor a racionalitás híján…gyakorlatiatlan…Kitartásom véges – bár van, amiben végtelen – , nem hiszek a női egyenjogúságban, sőt!…hiszem, hogy a férfiak sokkal jobban főznek, és hogy bár én is tudnék autót javítani, ez bizony az Ő dolguk..Janikovszky Éva írása alapján, miszerint Kire ütött ez a gyerek, mondhatom, anyám lánya vagyok és apámé is, mégis „feketebárány” a családban tetkóimmal, épp meghatározhatatlan színű hajammal, orrkarikámmal és buggyos nadrágommal…Nem vagyok eléggé paraszt, a szó nemesebbik értelmében, mégis vonz a falusi életmód, bár a növényeket még csak „arcukról” ismerem, és a bogarakat azt hiszem, sosem fogom tudni megkedvelni…Nem vagyok tyúkanyó típus, és a házimunka megszállottja…mosogatok, és ebben a pozitívum, hogy nincs tele a mosogató, bár a minőség nem ötcsillagos…Halogatom a dolgokat, bár ezt én úgy fogom fel, mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni…és még mindig várom az „Isteni szikrát”, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”…10 centivel a föld fölött járok, hajlamos vagyok elrontani a dolgokat, legyen az egy hangulat, vagy épp egy igenis érző technikai vívmány…Túlérzékeny, önző, hangulatember, okoskodó, kedves, fiús, sokat mondó helyett sokat beszélő, érthetetlen vagy épp értelmetlen…Ha mások elbeszéléseiből kéne összeállítanom énképem, valahogy így nézne ki…De vajon ez tényleg ÉN vagyok?! Vagy az, aminek ők látnak, amit ők ragadnak ki belőlem, mert számukra épp ez vagy az a tulajdonságom hangsúlyos, arra érzékenyek belőlem, arra vagyok nekik tükör?!
Mindig csak azt tudom, épp mit érzek, s ez által vagyok épp „milyen”…most izgulok…feszülten várom, te, aki olvasod ezeket a sorokat, vajon milyennek látsz? Mit veszel ki belőlem? S ezáltal mit tárok fel belőled Neked?! Nem mondhatom, „ki mit gondol rólam, az vagyok”, hisz nem vehetek magamra ekkora terhet, ennyi jelzőt, annál én sokkal kevésbé vagyok színes, úgy hiszem…A sorok, amikkel felborzolom kedélyedet, általam Rólad mesél…
Én vagyok…már ez önmagában elég kihívás olykor, s miközben próbálom meghatározni milyenségem, és ezáltal megélek mélységeket és magasságokat, rájövök, azt mind csak valaminek a viszonylatában tudom megtenni, így aztán maradok tisztelettel egyszerűen én…
Hangulataim, megéléseim megosztásával nem akarlak megtéríteni, egyetértésre kötelezni, mert nem hiszek egy objektív igazságban, és nem áll szándékomban megkérdőjelezni a Tiédet…
Én csak igyekszem a létezést megélni, s ezáltal felmerült gondolataimat megosztani az erre érzékenyekkel, mert hiszem, hogy az élet több, mint hogy eszünk, alszunk, szarunk..ja és dolgozunk, hogy legyen pénzünk…
Megfigyelő vagyok ebben az életben, önmagam és mások megfigyelője, észrevételeim nem ítéletek, mert „nem voltam jobb, se rosszabb senkinél”, csupán szeretnék lenni „ember, aki él” (Karinthy).
Kommentek