Lépni. Mivel cselekvésre szólító főnévi igenévvel van dolgunk, az emberben rögtön beindul valami, hogy tenni kell, menni kell! S előttem a Tom és Jerry sorozat képei elevenednek meg, mikor szereplői futásnak eredtek. Emlékeztek, hogy pörgött a lábuk, mielőtt valóban mozgásba lendültek volna?!
Hát valahogy így éreztem én is. Mintha mókuskeréken futottam volna ugyanakkor. Előbbre nem jutottam. Szó szerint legalábbis. A változás tehát nem kézzel fogható. Nem tapintható, s talán csak én érzem. Ami azt gondolom, normális, hiszen az enyém 🙂 Apró ‘lépések’ sorozata. Nincs olimpiai érem. Nincs elsöprő tapsvihar. Sőt olykor legnagyobb eredményem összegzése csupán annyi, viharban egyenesebben állok. Már nem visz el, csupán megbillent a szél. Már talán látom, mikor ragad magával gyermeki sebzett énrészem. Már felismerem őt a jelenben, s elismerem létezését magamban. S már talán nem akarom elhitetni magammal, mindez ‘semmiség’, vagy épp, hogy ez bizony nagy baj, hogy még “csak” itt tartok. Tartok valahol. Igazából csupán “megyek az utamon”, és figyelem a jeleket.
Sosem tudtam kibújni igazán önmagamból, s hiába – most már mondhatom – évtizedek próbálgatása, nem és nem tudok racionális, jól felépített, segítő elméleteket továbbadni, bár rendszeresen hallgatok effélét. Mindig bosszantott írásaim személyessége, mely “ugyan kit érdekel”?!…mert hát ki vagyok én?! ” egy szar, egy senki”…s most, hogy megyek, hogy már kicsit tudatosabban megyek, most azt gondolom, mégis van értelme.
Nem azért írom, hogy engem lássatok. Nem exhibicionizmusom beszél belőlem. Nem az “én majd elmondom a tutit” fölénye…sőt talán leginkább az mozgat, hogy én ugyan nem ‘tudok’ semmit, és ezért aztán kénytelen vagyok érzéseim mentén bukdácsolva haladni, de hátha nem vagyok vele egyedül. Hátha mást is – magamból indulok ki – megnyugtat, hogy azokon kívül ( mert mindenkinek van legalább egy KOMPETENS rokona, barátja, pasija vagy nője), akik már eleve tökéletesnek és emelkedettnek születtek, s nincs szükségük belső önmunkára, na, hát rajtuk kívül vagyunk azok, akiknek évekbe telik eljutni a rekettyésből a tisztásra, holott csupán egy köpésre van.
Tudtára adnám “mindekinek”- akinek legalább anniyra béka segge alatt van/volt önbecsülése, és önszeretete, mint nekem – hogy milyen is belülről mindaz a megélés, melynek kiragadott részletei motivációs idézetként szállnak idővonalról idővonalra, miszerint pl a “lelki béke az, mikor…”, s szeretném saját bukdácsolásaim feltárva megmutatni, ez nem úgy megy, hogy jó, akkor holnaptól így teszem. Akkor holnaptól biza megfogadom a fb szentenciáit, telerakom ezen idézetekkel falamat, és ‘jobb’ leszek, és akkor majd utólér a bőség, szerelem miegymás…mindezt azért, mert olvastam, mondták vagy épp mert leírtam, azaz heuréka, kiderült, én is “tudom”, s csak akarni kell! Na, például az már kiderült, akarással nem megy. Tudom, mert akartam. S tapasztaltam, hogy azzal nem megy.
Szeretnék mutatni egy utat belülről. A lábszaggal,sárral, mocsokkal, elszakadt cérnával és innal együtt, a viharok utáni reggeli napsütésnek örülve, s készülve a következő természeti “csapásra”…mely a zarándoklat része.
Ez persze csak egy a sok közül. Mondhatnám, egyéni szocproblémám, egyéni sebekkel, tapaszokkal, megélésekkel, júdásokkal és feltámadásokkal. A konklúziót szűrd le belőle. S tudd, hogy a Tiéd nem lesz pont így. Pont ilyen. Vagy közel se. Lehet sokkal jobb, vagy nem. Ami fontos, hogy hangsúlyozzam, mikor olvasod szavaim –
Karinthy szavaival élve – “Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél”….csak egy “ember, aki él” “Mindenkinek rokona, ismerőse, mindenkinek utódja őse.”
Idézetekkel élve – mert szeretem őket – ideje lenne tán bemutatkoznom: Nevem Senki. És azon az alapon, hogy “egyszer mindent el kell kezdeni”, javaslom, állj neki és “élj a mának”, “szeresd felebarátaidat, mint tenmagad” és tudd, bármi történik “az élet szép, az élet minden!” és “minden változás érted történik”.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: