Nagyon fontos mondanivalóm van. És keresem a tuti megfogalmazást. Ez se jó, ez se jó…ez érthetetlen, ezt túlgondolkodtam…nem tudom jól megfogalmazni… javítgatok, feladom, majd holnap, mondván, holnap majd menni fog JÓL, eszembe jut, pont erről akarok írni. Hogy nem mindig megy jól. És talán nem baj az. Ahogy az sem, hogy bár tudjuk, éssel nem kezdünk mondatot. És mégis.
A kezdetekre gondolok. Vajon honnan jön ez a tökéletességre törekvés?!…”Nálad ez belső igény volt mindig” – mondta anyám. A jó tanulás, a jó jegyek. Sokszor hallottam is, milyen okos vagyok. Tehetséges. Milyen könnyen tanulom az angolt. És hogy nem fájhat a derekam, mert nincs. Ezt csak a poén kedvéért írtam. Egyrészt. Másrészt, mert ugyan okos voltam, de gyerek, kicsit szégyelltem, hogy fájhat valami, ami nincs is. És hogyan lehet az, hogy könnyen tanulom az angolt, mégsincs elsőre meg a nyelvvizsgám. Hogy okos vagyok, és tanultam is, mégis csak hármas meg csak kettes. Hogy kitűnő igazából nem voltam. Meg hát tehetséges vagyok, de azt tudjuk, hogy azzal, amiben, na azzal nem lehet pénzt keresni, azaz igazából értéke nincsen.
Szóval adottak a megfelelő lehetőségek, amik aztán kiaknázatlanok maradnak, s én egyszerre csak azt gondolom, most vagy én csaptam be a szüleimet, vagy ők nem látnak tisztán, de én nem vagyok olyan tökéletes, amilyennek hisznek, ugyanakkor, hogy ne okozzak csalódást Nekik, már szeretnék AZ lenni. Tökéletes. Mert hát milyen lenne, ha rájönnének, hogy tévedtek. Tökéletlen vagyok. Szóval igyekszem elfedni. Mindent megteszek érte. A tökéletességért.
Főként, mikor látom, hogy tőlem boldog anyám. Igen. Boldog. Mi vagyunk a boldogsága. S ha mi nem vagyunk boldogok, Ő se az.
Nagy teher ez egy kicsi gyereknek. Értem én, nekem is van, bele se gondolunk. Mikor azt mondjuk valakinek, boldog vagyok Tőled, azzal mekkora felelősséget rakunk a másik ember vállára. Megfosztjuk saját magától, s tulajdonképpen kiszolgáltatottságunkkal bilincseljük Őt magunkhoz. Érzelmi zsarolás?!
“Bárhogy is nevezzük, éppoly illatos”. Most nem biztos, hogy a titulus a lényeg. Sem nem a bűntudatkeltés. Mindez éppoly ösztönös, mint a kérdés kisbabámról, mellyel összefutok nap nap után: “Jó baba?!”…tudom, mire értik, mégis…hogy lehet egy baba rossz?! Érted már?!
Érted már, mekkora terhet raksz a körülötted élőkre, ha nem teszed magad boldoggá?! Ha Tőlük függ jólléted?! Ezzel kimondatlanul is őket teszed felelőssé saját állapotodért. Azaz áthárítod a felelősséget és még bűntudatot is keltessz a másikban. Kudarcélményt adsz neki, ha azt látja nem vagy boldog, hisz azt magának fogja tulajdonítani, ezzel önbecsülése csökken, másrészt ezzel kimondatlanul is azt kéred, Ő alkalmazkodjon Hozzád, azaz alá-fölé rendelt viszonyt létesítesz, melyben egyidejűleg függsz Tőle! A másik kezébe adod a felelősséget és az erődet is, mellyel magadért cselekedhetnél.
Áldozattá teszed magad. A körülmények, mások, a sors az élet áldozatává. Ítélkezel. Kritizálod a másikat. Cselekedeteit, mely nincs összhangban elvárásaiddal, melytől boldog lennél. S a másik – aki szeret és bármit megtenne érted – annyit érez mindebből, hogy Ő nem elég jó. És nem is lesz az sosem.
Érdekes játék ez. Ördögi kör. Ki tudja hány méteres váltó, melyben egymásnak adjuk a stafétát generációkon át, egészen addig, míg valaki végre tudatossá nem válik rá.
Én akartam. Akartam boldog lenni valaki mástól és akartam boldoggá tenni valaki mást. Egyik sem sikerült. Ennek “kudarca” ezen írás. Felismerése annak, milyen megváltó elengedni mindkettőt, s önző módon, tökéletlenül saját boldogságomért cselekedni. Lenni egyszerűen csak jó, vagy még az sem. Vállalni azt, hogy “ez a baj veled”. Vállalni, hogy ha nem is sz@r, de nem tökéletes. Például ez az írás. Vagy én. Tudva, hogy nem mentelek meg , nem mozgatok vele világokat. Nem jár érte díj vagy dicséret. Tán el se jutottál idáig. Ha igen, köszönöm.
Mondanivalóm lényege – s ha olyan vagy, akinek ez hosszú, Téged se tettelek boldoggá, hisz írhattam volna csak ennyit – mikor már nem akarsz jó lenni, mikor már nem akarsz senkit boldoggá tenni, és megérted, mást sem terhelhetsz azzal, hogy Ő tegyen téged boldoggá, ha már lehetsz nem elég jó magadnak, akkor..akkor már van esélyed a boldogságra, és arra, hogy ezzel együtt leszel elég jó valakinek, neked valaki.
Bocsáss meg. Magadnak. Neki. …az is jó, ha épp valami nem jó. Valamire jó minden! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: