Én igenis nőies vagyok! Hiszen főzök,mosok, takarítok, ellátom a gyereket, gyantáztatom a lábam, festem a szemem, hajam, körmöm, és …szóval, nnna!… jó..igaz, rövid a hajam…és a vállam is túl széles…mellem csípőm alig, és hát nem tűnök se elsőre se sokadszorra kicsinek és törékenynek…Nem felelek meg az újságok nőideáljainak, s erre még rá is tesz egy lapáttal stílusom, ami nem igazán csajos…és 7 éves lányom fényében egyre inkább látom, kettőnk közül, bizony benne még ott van az „igazi nőiesség”, mely belőlem sem hiányzik, inkább csak jól el van rejtve olykor, s e döntés bizonyos szinten tudatos…ezt be kell látnom…
S hogy mikor, miért döntöttem így?!
Én korán lettem magasabb a korombelieknél, azaz pont kamaszkoromra…feszélyezett, hogy az iskolai bulikon nem tudtam fiúkkal táncolni, mert mindegyik alacsonyabb volt, s ha általánosban a most már erősen retrónak tűnő farsangokon megtáncoltattam valakit, automatikusan én vettem fel a „fiú” szerepét…Középiskolára nem csak magas voltam, de vékony is, domborulatok híján, széles vállal, szóval, mikor a willendorfi vénusz, mint a nőiesség szimbóluma szóba került, megest elszégyelltem magam…s ha már a nőiességem hiányt szenvedett, úgy döntöttem, nem erőltetem, hanem azt erősítem, ami vagyok..fiús lányságom…Mondhatni, jól sikerült…Ennek ellenére később valahogy mégsem szenvedtem soha hiányt érdeklődőkben, így nem volt szükségem elsajátítani női praktikákat…Aztán meg én soha nem akartam valakit „megszerezni”, mert úgy gondoltam, ha valakinek kellek, mivel Ő a férfi, az első lépést majd megteszi…én nem varrom magam senki nyakába…stb…Mindehhez, ha őszintén visszanézek, hozzá tartozik, hogy nem is éreztem magamban soha azt a nőiességet, amiről elhittem volna, képes egy férfit levenni a lábáról…szóval kishitűség…
No de most, felnőttként egy ideje erőteljesen megjelent az igény, hogy nőiségemet ne csupán szerepekben éljem meg, mert háziasszonynak és anyának lenni ugyan a NŐ szerepkörébe tartozik, de a nőiesség az más…valami megfoghatatlan, amiről leginkább elképzelésem van…
Sokat olvastam regényeket, novellákat, verseket, és bizony ezek hatására kialakult bennem egy kép a férfiról és nőről, azok viszonyáról…
A NŐ…az én olvasatomban szenvedélyes, érzelmes, gyengéd, kiszámíthatatlan, betörhetetlen, életteli, titokzatos és nem utolsó sorban önmaga tudatában van… ő az, aki képes az élettelenből élőt varázsolni, ő az otthon melege, a férfi támasza, befogadója,ereje…a nő a tűz és az érzelem, míg a férfi az alkotó és az értelem…
Ám az igazi NŐ büszke is…egy igazi NŐt ki kell érdemelni, meg kell hódítani, hogy tudja, érezze, ŐT akarják, nem betörni, házirabszolgává tenni, hanem mellette FÉRFINAK akarnak lenni…S itt jön a neheze, és a kiábrándító valóság, mely korunk sajátossága…Hogy manapság olyan világot élünk, ahol egy nőnek, hogy komolyan vegyék, a férfiasságát kell bizonyítania (függetlenül attól, hogy egyedülálló vagy kapcsolatban van)…meg kell mutatnia, hogy elég tökös ahhoz, hogy önmagában is helytáll ebben a férfias világban, ahol a tettek, az eredmény, a racionalitás és a logika a legfőbb erény, mely szinte egytől egyig férfias tulajdonság, és eleve ellentéte a nő eredendő jellemének…s ezzel együtt kellene nőnek, nőiesnek lenni, maradni, mindezt úgy, hogy közben elég férfiasak is legyünk..(titokban?! vagy nem tudom…), hogy ne nőjünk a férfi fejére,hogy ne szorongjon amiatt, hogy mi is meg tudjuk csinálni, amit Ő…
Legyünk nőiesek…és bár a „nővériség” szótól is összerándulok, bizony azt hiszem, itt az ideje a világot nőiesebbé változtatni, de itt nem arra gondolok, hogy a fiúk is szűk farmert hordjanak..ja, ez már megtörtént…hanem, hogy engedjük be az érzelmeket, a nőiséget, a nőket a világba nőként, s a férfiak legyenek, lehessenek végre újra férfiak…
Akarjanak a férfiak újra Férfiak lenni, mert én úgy hiszem, valódi Nőiségünket csupán egy valódi Férfi mellett tudjuk megélni, aki megengedni nekünk, hogy nőiesek legyünk…Aki – hogy jól érthető, bár tán enyhén túlzó példával éljek – kezét nyújtja nekünk, hogy kisegítsen bennünket az autóból, de nem azért, mert azt hiszi, ez nélküle nem sikerülne…Akinek eszébe jut kinyitni előttünk az ajtót…Aki viszi helyettünk a nehéz szatyrokat a bevásárláskor, anélkül, hogy minket erőtlennek nézne ezek cipeléséhez…Aki elfogadja a törődésünket, anélkül, hogy ezt szabadságának korlátozásaként élné meg, és aki örömmel és büszkeséggel fogadja azt, amit mi adunk nőként, mosolyunk, könnyeink, érzelmességünk, és nem állít be hisztis picsának, mert olykor számára érthetetlenül túlérzelmesen reagálunk…hiszen a nő egyik legnőiesebb tulajdonsága érzelmessége…Aki nem akar mindenáron megérteni, mert tudja, férfiként egy nőt soha nem érthet meg (persze ez fordítva éppúgy igaz), de ez nem is fontos…Aki tudja táplálni a nőben lévő tüzet, hogy az tovább melegíthesse őt…s aki tudja, hogy a nő szívét újra meg újra meg kell hódítani, s ezért cserébe a nő legmélyebb legforróbb szeretetét, szerelmét kapja…S aki képes arra, hogy ezt a szerelmet befogadja..mert ennek súlya van… aki a szeretett nő által/ért képes önmagából a legtöbbet kihozni…Aki a nőt képes nőiségével vágyni, elfogadni, szeretni, s mellette saját magát férfiként kívánja megélni…
S akkor most kérdezhetnénk…jó, de ki kezdi?!…Mert valakinek el kell(ene) végre kezdeni…Fel kell ébreszteni magunkban a nőt és a férfit…külön-külön, és együtt…Segítve benne egymást, s közben fejlesztve magunkat…Mert én mondhatom, hogy légy mellettem férfi, hogy nő tudjak lenni, s erre te rávághatod, hogy légy mellettem nő, hogy férfi tudjak lenni, s már megint csak a nemek harca lesz belőle, s hogy ki mit vár a másiktól…akkor az megint harc valami ellen, nem összefogás valamiért!
Én nő vagyok…Nem harcolok egyenjogúságért, bár a konyha ellen sokszor…Nem szeretnék férfias lenni, ám nőies sem sokszor, mert az a kép él még bennem – s tudom ez torz -, hogy a női „sors” azzal egyenértékű, hogy háztartás, gyerek, munka az enyém, és a férfi „kiszolgálása”, míg ő dolgozik, s a maradék időben meg éli világát, mert neki jár…s én akkor vagyok jó „feleség”, ha ezt szótlanul elfogadom, ha nem támasztok igényeket, ha csendben vagyok,érzelmeimet elfojtom, ha nem várok romantikát, és esténként szexi szajhává avanzsálva elcsábítom „kedvesem”, miután a háztartás rendben és a gyerek is alszik…Legyek úgy szexi, csajos, fitt, karcsú és feszes, hogy erre lehetőleg ne költsek pénzt, vagy ha igen, termeljem ki…és nem, sajnos még nem fordul meg bennem, érzem, ahogy felcsattan bensőm, hogyan legyek NŐ úgy, hogy közben azért legyek férfi?! – de ez az én saját harcom magammal, (bár azt gondolom, sajnos ezen hitrendszeremmel nem vagyok egyedül a nők körében, és bizony ezen a látásmódon változtatni kell)…S ha férfiként olvasod, és idáig eljutottál, már tán benned is felment a pumpa, hogy nektek meg!…és igen, igaz…Te férfi vagy, aki legyen támasz, eközben érzelmes, ugye ez volt a gondolat?! Dolgozz sokat, majd még küzdj a nőért, akinek az lenne a dolga, hogy téged puha meleg otthonba várjon haza, babusgató kezei közé…és tudod mit?! Egyetértek Veled is! Mert így kellene…Ha a nő lehet NŐ, az lesz Neked…hagyd, hogy az legyen…s Te légy Férfi…ez a szerep mindkét nemnek bonyolult és nehéz most, hát tanítsuk meg egymást…engedjük meg egymásnak, hogy azok legyünk, amik…és hogy ez nehéz?! Az…de szép is…”mondd, játsznád velem, ha kérném”?!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: