“Legyen meg a Te akaratod”

Kiáltanám a semmibe, én akartam! Annyira nagyon akartam…és Az visszaröhög rám; mert ő tudja, van, amit hiába akarsz, ha nem úgy kell lennie, úgysem kapod meg, hiába akarod… emiatt vergődöm most…mert elmém folyamatosan kapacitál újra meg újra, hallom a hangokat a fejemben: „csak akarni kell”…míg egy másik hang valahol a szívem mélyén csendesen suttogja, hiába akarod, itt Te már nem tehetsz semmit, hát bízd Rá…talán ez lehet az „engedd el” nagy misztériuma?!…

Miközben énem egyik része még harcol a realitással, a másik lassan megadja magát, s hiába tudom, az utóbbinak van igaza, mégis oly nehéz megengedni, hogy történjen, aminek történnie kell, mert én emberi erőfeszítéseimmel megtettem, amit lehetett, van azonban, amire nem tudok hatással lenni, s ezt be kell látnom…és minél nagyobb az ellenállás, annál nagyobb a szenvedés…

Mintha arra készülne az ember, hogy megengedje, hogy elnyeljék a hullámok, rábízva magát arra a bizonyosra, hogy vajon kiemeli-e a fejét legalább egy légvételre…bízni, tán ez a kulcs…holott, főként így a nyári szezon végén mindenki tapasztalta már, hogy a víz fenntart, ha elengedjük magunkat, de ha befeszülünk, elsüllyedünk…de miért ennyire nehéz a megengedés, főként akkor, ha érezzük, hogy az, amiben vagyunk, számunkra emberi erővel megoldhatatlan?!

Egészen kiskorban hallani a gyerekektől: akarom…és a szülő eleinte büszke mosollyal veszi tudomásul, hogy gyermekének akarata van, majd egy idő után kezd idegesítővé válni, mikor mindenhol akar valamit, ám ha nem kapja meg, büntet a hisztivel…és valljuk be, ez sokszor nagyon erős nyomás tud lenni, így a békesség kedvéért a szülő megadja magát, mert úgy könnyebb…Az első pofonok akkor jönnek az életben, amikor valamit akarunk, és nem kapjuk meg…nem értjük…van, hogy minden erőnket beleadjuk, és akkor sem…és szenvedünk, mint a kutya, holott nem történt más, mint hogy Isten következetesen annyit mondott csak, ezt hagyd rám, ne erőlködj, itt nincs dolgod, helyed, engedd el magad, majd én rendezem…ha hagyod, hogy segítsek…

Én már sok mindent akartam…és hiába tettem meg bármit, nem és nem sikerült…azaz mégis, csak másképp, mint ahogy képzeltem…pont azt kaptam, amit nem akartam, és már tudom, nem történhetett másképp…

Sokat emlegetik, hogy „nincsenek véletlenek”, de ki hisz benne igazán?! Mikor egy olyan helyzet adódik, mely szorít és kényelmetlen, ki veti oda könnyedén, bizony ez sem a véletlen műve?! S ha így van, akkor nem szűkölni, ellenkezni kell, nem megpróbálni levetni magunkról, hanem  belemenni, átélni és átengedni az irányítást, mert ha nem véletlen, akkor bizony itt helyem és dolgom van…még akkor is, ha épp a „tisztító tűzben” ülök, mely égeti minden porcikámat, s ez bizony több, mint kényelmetlen…

Én hiszek – sokak szerint már-már abszurd módon – abban, hogy nincsenek véletlenek. Életem eddigi alakulása azt mutatta, hogy a helyzetek, amik történtek velem, mind szükségesek voltak, még ha sokszor – elég sokszor – rendkívül kellemetlenek (és most finoman fogalmaztam). Szükségem volt rájuk, hogy elvezessenek oda, ahol most vagyok, általuk értettem meg dolgokat magamról, s jobb ember a szó klasszikus értelmében tán nem lettem, de közelebb jutottam önMagamhoz, ez bizonyos…S hogy ehhez miért van szükségünk szenvedésre?! Tán a keresztény tudat?! Erre nincs válaszom…csak azt tudom, hogy ha nem viszket rajtam a ruha, soha nem nézek alá, hogy meglássam, mitől, és ha nem veszem le, sosem látom magam mezítelenül, kendőzetlenül…olyannak, amilyen vagyok…Aztán persze kezdődik az ítélkezés, hogy kövér vagy sovány, elég gömbölyű vagy sem, s ezzel vállalom, hogy más is ítéletet mondjon rólam, és ettől is szenvedek, egészen addig, míg el nem jutok oda, hogy nekem jó így…és akkor már nem fáj mások ítélete…

Szeretnék én is könnyedén, boldogan élni. Azt hiszem, ebben mindenki egyetértene velem. És hiszem, remélem, néha tudom, hogy ez lehetséges is…”csak” el kell jutni hozzá…mert mindez ott van bennünk, olyan mélyre rejtve, hogy ahhoz először le kell rántani a hagymahéjakat magunkról, hogy hozzáférjünk…

Nem tudjuk akarni a boldogságot…sem azt, hogy könnyű legyen…azt tudjuk akarni, hogy eljussunk oda, akár azon az áron is, hogy olykor elengedjük a dolgok akarását, és megengedjük, hogy legyen…ahogy a Biblia mondja, „legyen meg a Te akaratod”…